Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
70 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
70 lej

Nagyköveti motiváció

Szívügyemnek tartom, hogy részt vegyek minden olyan eseményen, rendezvényen, amellyel közösséget formálhatunk. Minden évben egyesületünk résztvevője a Fussneki adománygyűjtő eseménynek, ezáltal is támogatva községünk valamelyik iskoláját. Az idén a bögözi iskola tereinek és eszközeinek a megújítása a kitűzőt cél, hogy a diákjainkat rendezettebb, biztonságosabb és több lehetőséget kínáló környezet várja. A támogatásból kerékpártároló és mászófal készülne, megújulnának az udvari fajátékok, asztalok és padok. Ha úgy gondolja/gondolod, hogy ebben a legkisebb összeggel is tudod/tudja segíteni e nemes cél elérését, szívesen fogadjuk a támogatást, amit előre is nagyon szépen köszönünk.

A képviselt projekt célja

A projekt keretében az iskola, óvoda meglévő tereinek és eszközeinek megújítását, valamint a tanulók számára új, hasznos lehetőségek kialakítását tervezzük. Elsőként egy biztonságos és rendezett kerékpártárolót szeretnénk kialakítani, amely ösztönözheti a gyermekeket a kerékpárral való iskolába, óvodába járásra. A régi fajátékok, valamint az udvari asztalok és padok felújításával szeretnénk megőrizni a már meglévő eszközöket, ugyanakkor biztonságosabbá és esztétikusabbá tenni az iskola, óvoda udvarát. Egy mászófal kialakításával új mozgáslehetőséget biztosítanánk a tanulóknak, támogatva az aktív kikapcsolódást és a mozgáskoordináció fejlődését. Az osztálytermek egységes függönyeinek, illetve ablakárnyékolóinak kialakítása rendezettebb és kellemesebb tanulási környezetet teremtene. A könyvtár rendbetételével pedig egy barátságos, jól használható olvasó- és közösségi teret szeretnénk létrehozni.
4 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
70 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Derzsi Beáta
20 lej fizetve
Derzsi Beáta
20 lej fizetve
Szabó-Benedek Emese
10 lej fizetve
Ambrus Anetta
10 lej fizetve
Csomor Emőke ?
10 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.