Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
1568 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1568 lej

Nagyköveti motiváció

Igazgatóként örömmel vállaltam el a gyalogló nagykövet szerepét, mert szívügyem iskolánk infrastruktúrájának fejlesztése és gyermekeink jóléte. Csapattagként fontosnak tartom, hogy személyes példamutatással is támogassam iskolánk céljait. Hiszek az összefogásban, a kitartásban és a közös erőben. Aktív részvételemmel szeretném motiválni közösségünket, és hozzájárulni közös céljaink megvalósításához.

A képviselt projekt célja

Iskolánk, a Móra Ferenc Általános Iskola közössége, a Fuss Neki! adománygyűjtő program keretében kívánja megvalósítani eszközállományának és környezetének fejlesztését. Mint minden évben, iskolánk közössége – szülők, pedagógusok és diákok – idén is együtt futunk a célért. Az összefogás célja, hogy közös erővel teremtsünk korszerűbb, biztonságosabb és inspirálóbb környezetet gyermekeink számára. A projekt keretében az iskola különböző helyiségeinek és közösségi tereinek korszerűsítését, valamint eszközellátottságának fejlesztését tervezzük. A beszerzések a tantermeket, a konyhát, a sporttermet és az iskola udvarát érintik. A korszerű eszközök hozzájárulnak a gyermekközpontú, biztonságos és modern iskolai környezet kialakításához, ezáltal támogatva a tanulók oktatását, egészséges életmódját, közösségi aktivitását és a szabadidő hasznos eltöltését.
3 km
Vállalt teljesítmény
3 km
Teljesített táv
1 568 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Bodor Ernő
50 lej fizetve
Forró István
50 lej fizetve
Daninfeld Ágnes III.A
20 lej fizetve
Illés Orsolya
100 lej fizetve
Sándor Erzsébet-Kincső
50 lej fizetve
Dimény-Varga László
50 lej fizetve
sandor kincso
20 lej fizetve
Gábos Anna ?
30 lej fizetve
Ilyés Nándor ?
30 lej fizetve
SÁNTHA LAJOS KÁLMÁN
50 lej fizetve
Ilyes Ildiko
20 lej fizetve
Szakács-Paál István
40 lej fizetve
Jakab Mátyás József III.A
10 lej fizetve
Tifan Zsolt
50 lej fizetve
Demeter Melinda
20 lej fizetve
Sorbán Melinda
10 lej fizetve
Nagy Levente és Áron ?
20 lej fizetve
Balint Melinda ?
50 lej fizetve
Balássi Emma / Katalin III.A
15 lej fizetve
Anonim Adomány
30 lej fizetve
6.A osztály
30 lej fizetve
Botezatu Róbert III.A
5 lej fizetve
Kálmán Zsolt III.A
8 lej fizetve
Péter Csenge III.A
20 lej fizetve
Varga Csaba Krisztián III.A
5 lej fizetve
Pálfi Barbara III.A
5 lej fizetve
Szikszai András- Apor III.A
10 lej fizetve
Gyorgy Monika
20 lej fizetve
Andrási Kata ?
10 lej fizetve
Erdő-Bálint Oliver III.A
20 lej fizetve
Salánki Andrea Renáta III. A ?
20 lej fizetve
Bagotai Kinga III.A
50 lej fizetve
Zoltán Kása
100 lej fizetve
Deak Katalin ?
50 lej fizetve
Sánduly Olivér I.B
100 lej fizetve
Tifán-Biró Orsolya
50 lej fizetve
Dimény-Varga Tünde
10 lej fizetve
Fülöp Ábel III.A
20 lej fizetve
Gánya István-Attila III.A
50 lej fizetve
SZABÓ Mátyás III.A
50 lej fizetve
Balázs Melinda
50 lej fizetve
Barabás Réka
20 lej fizetve
Timea Kiss
100 lej fizetve
SZABÓ ÉVA
50 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.