Futó nagykövet
Fix támogatások
20 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
20 lej
Nagyköveti motiváció
Azért futok, hogy tegyük szebbé a falunkat és, hogy a régebbi dolgokat újra cseréljük, hogy szebb legyen az öszhatás és jobban ki tudjuk hasznalni, mert pl. egy újabb hinta stabilabb és biztonságosabb mint egy régi.
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
20 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Ferenczi Kincső-Aneliße
|
20 lej | fizetve |