Futó nagykövet
Fix támogatások
165 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
165 lej
Nagyköveti motiváció
Azért szeretnék Nagykövet lenni, mert nagyon jó érzés látni, hogy a faluban egyre több hely van, ahol együtt tudunk sportolni és időt tölteni. Jó lenne, ha még több eszköz, játék és program lenne, amit mi, fiatalok is használhatunk. Szeretném, ha a közösségi tér még jobb lenne, és minél többen csatlakoznának a kezdeményezéshez. Jó érzés olyan ügyet támogatni, ami rólunk, fiatalokról is szól.
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
165 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Sándor Katalin
|
50 lej | fizetve | |
|
Kubanek Katalin
|
100 lej | fizetve | |
|
GERGEN GYONGYVER
|
15 lej | fizetve |