Projektvezető
Bekő Fóri Zenkő
E-mail cím
valeoartegyesulet@gmail.com
Telefonszám
0743901000
A képviselt projekt célja
Egyesületünk számára projektor és paraván vásárlása, amit a tevékenységeink szerves részeként használnánk.
A projekt leírása
A több, mint 10 éves múlttal rendelkező ValeoArt egyesület a fiatalok művészet általi
fejlesztését helyezi előtérbe.
A Fuss neki! programon keresztül tavaly sikerült hangszereket, székeket beszereznünk.
Termünket minnél felszereltebbé igyekszünk tenni, színjátszó körök, táborok, előadások
számára tökéletes helyszínné építeni.
Tavaly már sikerült hangszereket vásárolnunk, idén projektort és paravánokat szeretnénk.
5 000 lej
Projekt célösszege
5 710 lej
Lehetséges támogatások
4 410 lej
Befizetett támogatások
Nagykövetek, akik a szervezetet képviselik
Vállalt teljesítmény:
3 km
Fix támogatások
55
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
55
Feladatomnak érzem, hogy ahol tudom, támogassam a Valeo Art egyesületet. Most egy projektorra és egy paravánra lenne szükségük.
Középiskolás koromban meghatározó volt számomra az egyesület színjátszó csoportja, az Üvegfigurák. Az ott töltött évek során formálódtam azzá, aki most vagyok és ezért mindig hálás leszek nekik. ♥
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
5 km
Fix támogatások
400
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
400
Indulok a “Fuss Neki!”-n, hogy támogatni tudjam Zenkő csapatát. Sokat jelent nekem a Valeo Art egyesület, ezért szeretnék segíteni nekik. Remélem sikerül kigyűjteni az összeget. Előre köszönök mindent a támogatóknak!
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
2 km
Fix támogatások
295
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
295
Azért jelentkeztem, mert szeretek szinitáborba járni, bábozni és szeretek ukulelezni.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
2 km
Fix támogatások
265
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
265
Azért jelentkeztem, mert szeretek szinitáborba járni, bábozni és szeretek ukulelézni.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
15 km
Fix támogatások
175
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
175
Részvételem célja a Fuss nekik a Valeo Art terem felújítására való pénz gyűjtés. Világszintű verseny táncosként úgy gondolom hogy fontos a mozgás az egészséges élethez, ezért futással szeretném elérni hogy a termet új felszereléssel lehessen ellátni, mint például: tükrök, lámpák, öltözők, hangfal és miegymás. Támogatásukkal szeretném hogy ez a terv megvalósuljon és a művészet jobban elterjedjen a fiatalok körében.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
20 km
Fix támogatások
650
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
650
Valeo Art nagyon sokat segített a karrierem kibontakoztatásában. Úgy gondolom, szükségük van egy felszerelt teremre, amit úgy az ígéretes fiatal színészek, mint táncosok használni tudnak.
Sok a tehetséges művész Székelyudvarhelyen, segíteni szeretném őket, ezért döntöttem úgy, hogy szaladok értük.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
15 km
Fix támogatások
25
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
25
A csoportom a második családom, úgy érzem alap pillére lettem ennek a közösségnek ezért célom,hogy álmaink valósággá váljanak és világ színpadon is büszkén képviseljük városunkat, még több színt vigyünk a produkciókba és minél messzebb eljussunk.
Magas színt rengeteg befektetett energiával, összefogással, lemondással jár aminek anyagi vonzata is igen magas.
Azért szaladok,hogy a két viágbajnokságra való eljutást finanszírozni tudjuk.
Előre is hálásan köszönök minden támogatást.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
10 km
Fix támogatások
400
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
400
Azért jelentkeztem, hogy a Valeo Art új teremben végezhesse a művészet különböző ágainak kibontakoztatását.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
10 km
Fix támogatások
100
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
100
Mert személyes okok miatt nagyon fontossá vált ez nekem és úgy gondolom, hogy ezzel hasznos célt fogok véghez vinni.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
5 km
Fix támogatások
10
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
10
Táncosként nagyon fontosnak tartom a mozgást ,mert
- A mozgás segít fenntartani az egészséges testi állapotot és erősíti az izmokat.
- Javítja a hangulatot és csökkenti a stresszt.
- A rendszeres mozgás hozzájárul a jobb alváshoz is.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
10 km
Fix támogatások
225
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
225
Azért jelentkeztem, hogy a Valeo Art új teremben végezhesse a művészet különböző ágainak kibontakoztatását.
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
3 km
Fix támogatások
605
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
605
Mint a Valeo Art egyesület egyik foglalkozásvezetője, minden erőmmel azon vagyok, hogy még színesebbé tegyem foglalkozásainkat, még felszereltebbé a termünket. Idén egy protektorért állok a rajtvonalra, meg legalább két paravánért. Ha engem támogatsz, a foglalkozásainkat támogatod. Ha a foglalkozásainkat támogatod, a fiatal tehetségeket támogatod. Vigyázz, kész, rajt!
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
8 km
Fix támogatások
505
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
505
Azért futok a Fuss neki-n, mert támogatni szeretném a színikört és mert egyszer filmeztünk és nagyon jó volt!
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
9 km
Fix támogatások
595
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
595
A ValeoArt egyesület, Zenkő és Krisztina, az oka annak, hogy itt élek Udvarhelyen, hálás vagyok érte, szakmai és emberi szinten is.
Nekem is szívügyem a gyerekek, a fiatalok művészet általi képzése, s ennek érdekében az egyesületünk termének is felszereltségre van szüksége.
A Fuss neki egy nagyon jó közösség építő esemény, én viszont rettenetes futó vagyok, úgyhogy biciklizés mellett döntöttem, immár második alkalommal. Terem-tsünk! 😉
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
10 km
Fix támogatások
365
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
365
A testvérem már több mint 2 éve jár színjátszó körre és még mindig nagyon szereti. Szerintem nagyon vagány foglalkozás, és úgy gondolom, hogy megéri értük futni :).
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
10 km
Fix támogatások
250
Kilométeres támogatások
480
Összes lehetséges támogatás
730
Elég régóta részt veszek ezen az eseményen, segíteni jó érzés ☺️ és hogyha gyerekeknek segíthetünk hogy egy foglalkozás még jobban teljen akkor az duplán jó érzés ☺️
Betöltés
Vállalt teljesítmény:
5 km
Fix támogatások
310
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
310
A Valeo Art Egyesületet a szívemen viselem, ahogyan a vele járó kihívásokat is. Számomra otthont és alkotási lehetőséget adott, ami az egész életemre kihatással van. Azt hiszem, hogy ez a legkevesebb, amit értük, vagy mondhatom úgy, hogy értünk tehetek. Hiszen ez nem csupán egy egyesület, hanem egy család is, amelynek úgy érzem, én is tagja vagyok. Szeretném, ha nagyobb hangsúlyt fektetnénk az udvarhelyi művészeti megmozdulásokra, hogy megmutathassuk magunkat, és akár ezzel másoknak is segíthessünk.
Betöltés